Átfogó környezettudatos fejlesztési programot valósított meg az idén a Nádudvari Élelmiszer Kft., amelynek eredményeként körülbelül 300 család éves energia igényét fedező energiamennyiséget sikerül a jövőben megspórolni. A fenntartható gazdálkodás jegyében további lépéseket is tett a cég, így az ősszel meghirdetett „Kerülj egy joghurttal közelebb a természethez!” kampány eredményeként közel egy hektárnyi, azaz 5000, itthon őshonos fekete-nyárfa csemete ültetését támogatta a társaság „Magyarország Legszebb Erdejének” választott Debreceni Nagyerdőben.
„A vállalatcsoport számára prioritás a minél zöldebb működés. Élelmiszeripari vállalatként nem is gondolkodhatunk másként. Éppen ezért igyekszünk minden területen, így a termelésben vagy akár a csomagolások fejlesztése terén is érdemi eredményeket elérni. A vásárlói visszajelzések alapján azt látjuk, hogy a fogyasztók termékválasztásánál bizony már szempont, hogy olyan vállalattól válasszanak, akiről tudják, hogy vagy környezettudatos termelést és működést építettek fel, vagy ezen a téren komoly előrelépéseket tesznek” – hangsúlyozta Nagy Ádám, a Nádudvari ügyvezető igazgatója.
A széleskörű beruházás meghatározó eleme a napelemrendszer bővítése, illetve új rendszerek telepítése a tej- és a húsüzemnél egyaránt. Ennek köszönhetően a korábbi üzemenkénti 50 kW-os kapacitás 200-200 kW-ra nő. A projektsorozat további része a tejüzemben a jegesvizes technológiai hűtőrendszer rekonstrukciója új hűtőgép csoport aggregát telepítésével, a mirelit üzemben az ammóniás hűtőrendszer cseréje korszerűbb megoldásra, továbbá a hűtőaggregátokból származó hulladékhő hasznosítása használati melegvíz előállítására.